A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gobelin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gobelin. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 30., szombat

Ismét hó, hó, hó és hó

Ma reggel ismét arra ébredtem, hogy szakad a hó, hol intenzíven, hol csendesen, de egész nap esett. Jó párszor voltam kint havat seperni. Mivel enged, így tapad, most lehetne jó hóembert építeni és hógolyózni, gyerekként mindig ezt vártuk, de most valahogy nem hoz túlságosan lázba, bár hóembert azt szívesen építenék. :-)

A hét elején belefogtam a mamának szánt gobelinbe, de azóta nem volt kedvem hímezni. Félő hogy nem leszek kész időre, így valami más ajándék után kell néznem. Pedig nem nagy a kép csak A4-es, de még se haladok vele. Biztos az időjárás miatt van, igazándiból semmihez sincs kedvem. :-(

2010. január 1., péntek

2010-es tervek :-)

Lassan eltelik az év első napja, így megpróbálom összeírni a 2010-es xszemes és gobelin terveimet. A legfontosabb, hogy a már megkezdett hímzéseket befejezzem. :-) Van egy pár. :-)

Amiket szeretnék majd kivarrni, nem sorrendben csak ahogy eszembe jutnak. :-)
Xszemes tervek:
- Bent Creek vagy Lizzie Kate calendárium, mind kettő nagyon tetszik az egyiket vagy akár mindkettőt szeretném majd beszerezni és kivarrni
- 3 minta a konyhába, már régóta tervezem DMC Arabica Coffee, Royal Ceylan, Black Chocolate az egyiket legalább szeretném idén kivarrni
- Solo cicás minta még van egy pár amit nem varrtam ki :-)
- Német juhászkutyás keresztszemes, remélem találok majd valahol, hogy ne csak gobelinbe legyen
- Kismadaras projekt: kertész, horgász
- Cicás minták: varrós, fotós
- Sepia cica, már minden meg van hozzá, csak el kell kezdenem varrni :-)
- apró ajándékok családomnak, barátaimnak :-)
Gobelin tervek:
- a már megkezdett lila virágcsokor befejezése
- egy Szamosközy tűgobelin kivarrása
- a meglévő készletem csökkentése :-)

Ennyi jutott most így hirtelen eszembe, az év során biztos, hogy bővülni fog és persze lesz ami egy új minta miatt tolódni fog, de remélem azért legalább a 2/3-át meg tudom valósítani a tervemnek. :-)

2009. december 31., csütörtök

Évvégi összegzés

Ma van az év utolsó napja. Olyan gyorsan elrepült ez az év. A rengeteg hímzéses tervem közül csak a töredéke valósult meg, így bőven marad a következő évre is megvalósítandó. :-) Igyekeztem az idei évi termésből egy montázst összerakni. Íme ilyen lett. :-)



Sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

2009. november 19., csütörtök

Keretezés

Ma megkaptam a keretezőtől a képeket. :-) Hogy miért is használom a többesszámot, mert még két korábbi munkámat is beadtam keretezni a német juhászkutyás gobelin mellett a múlt héten.
Az egyik a már korábban bemutatott babaköszöntő az ikreknek. Úgy döntöttem, hogy nem keresgélek tovább hozzá keretet inkább bekereteztetem. Nekem tetszik és remélem hasonló örömet tudok majd vele okozni barátnőmnek, mint amilyen örömmel én varrtam. :-)


A másik képen egy kismadár pár van, amit még a nyáron varrtam ki és mivel igen egyedi méret így inkább kereteztettem. A kész képet édesanyám fogja megkapni a szülinapjára. Ez a kismadár pár egy négyes sorozat első része, remélem majd idővel az összeset ki tudom varrni. A nyáron a másodikba is belefogtam, de később egyéb sürgős ajándékok miatt félbehagytam, talán most még a karácsonyi ajándékok előtt befejezem.


És mielőtt még lemaradna a bejegyzésem fő oka, íme a nagy német juhászkutyás gobelin kistestvére készen. :-)


2009. november 11., szerda

Határidőre kész :-)

Tegnap este határidőre befejeztem a Német juhászkutyust. :-) Holnap ha minden jól megy le is adom a keretezőhöz. :-)
Íme ilyen lett:


Mivel lassan november közepe van igencsak bele kell húznom a karácsonyi ajándékok elkészítésébe. Tervem van bőven, de azokat még szelektálnom kell mert már mindenre nincs időm. :-( Ha jól számolom, akkor még 42 nap van hátra karácsonyig. Hú az már nem sok idő, igen bele kell húznom.

2009. október 31., szombat

Lassú haladás

Sajna igen lassan haladok a kutyussal, remélem azért kész leszek vele a magamnak szabott határidőig. Fázisképeket nem készítettem, mert nem látványos a haladás. :-(
Helyette krizantémokat fotóztam, mivel épp aktuális, holnap Mindenszentek. Készítettem egy montázst belőle, íme ilyen lett.


2009. október 25., vasárnap

Német juhászkutya újra :-)

A hétvégén végre hozzáfogtam a nagy német juhászkutyás gobelinem kisebb változatának. A határidő amikorra el kellene készülnöm november 10, mert utána már le kell adnom a keretezőhöz. Remélem sikerül, nagyon igyekezni fogok. :-)
A jelen állás az alábbi.


2009. szeptember 25., péntek

Korábbi munkáim keretezve

A múlthéten megkaptam a keretezőtől a két képet. Sikerült végre képeket is csinálnom róluk, így most megosztom veletek.

Az első kép egy gobelin, ami elárulja, hogy imádom az állatokat, nagy rajongója vagyok a német juhászkutyáknak. Nekünk is volt kettő, de már sajnos egyikük sincs velünk, az örök vadászmezőkről figyelnek bennünket. Ez a második német juhászkutyás gobelinem, az első két éve készült a második kutyusunk emlékére. Ez a mostani húgomnak készült ajándékba.


A második kép, egy keresztszemes hímzés az elsők közül és a kedvenc virágom a napraforgó van rajta. Az első napraforgós képet két éve varrtam, a névnapomra kaptam az előfestett kanavát és két hét alatt varrtam ki. A kész általam keretezett kép azóta is itt lóg a számítógép felett, hogy mindig láthassam. :-)Ezt a keresztszemest tavaly vettem készletbe és a tavasszal varrtam ki másodikként a keresztszemes hímzések sorában. Remélem még sok ilyen képet varrhatok majd. :-)