2009. december 31., csütörtök

Évvégi összegzés

Ma van az év utolsó napja. Olyan gyorsan elrepült ez az év. A rengeteg hímzéses tervem közül csak a töredéke valósult meg, így bőven marad a következő évre is megvalósítandó. :-) Igyekeztem az idei évi termésből egy montázst összerakni. Íme ilyen lett. :-)



Sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

2009. december 24., csütörtök

Szenteste

Nem vagyok karácsonyi hangulatban továbbra se, pedig reméltem, hogy ma estére már elkap a szokásos láz, de nem. Húgommal is beszéltük, hogy nekünk úgy lenne jó, ha csúsztatnánk egy kicsit a karácsonyt, mert még egyikünk sincs igazán ráhangolódva.

Reggel elküldtem a karácsonyi üdvözleteket. Idén egyéni scrapbook képeslapokat készítettem a már kész karácsonyi témájú xszemes hímzéseimet használtam fel. Ezekkel a lapokkal kívánok mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket!



Délelőtt végre becsomagoltam az ajándékokat, délután meg rábeszéltem magam a karácsonyfák feldíszítésere, először a szüleimnél díszítettem ami most nagyon lassan haladt. Az égősort is ki kellett cserélnem, mert tönkre ment, már tavaly se volt az igazi, de most visszatértünk a jó öreg 90-es évekbeli égősorhoz. :-) Meg van még az elődje is ami, már több mint 30 éves, de még a mai napig üzemel. :-) ilyet már nem nagyon gyártanak a mai világba.
Nálunk már picit gyorsabban haladtam a díszítéssel, szokásosan szalmadíszekkel van díszítve a karácsonyfánk. Mikor elkészültem már beesteledett, így bekapcsoltuk a világítást és átadtuk az ajándékokat. Én is kaptam pár meglepit, majd mutatom a képeket. :-)


De most megyek elpakolok utána meg szedelőzködök, mert megyünk az "éjféli" misére, ami nálunk 10 órakor van, mivel nincs a településünknek saját papja és a másik városból jön misét tartani.

2009. december 23., szerda

Hideg vagy meleg, most akkor tél van vagy tavasz!?!

Furcsa ez az időjárás. Hétfőn reggel még -16 fok volt, az ajtót alig bírtam kinyitni, mert befagyott a kulcslyuk. Egész nap nagyon hideg volt. Kedd reggelre meg +1 fok volt és olvad. Csekély 17 fokot emelkedett a hőmérséklet egy éjszaka leforgása alatt. Ma már +6 fok volt egész nap és esik az eső. :-(
Igazuk lett az időjósoknak, nem lesz fehér karácsonyunk.
Ma egész nap gépeltem, még pedig angolt tételeket, húgi kolléganőjének, így ma se haladtam semmilyen kézimunkával.
Az ajándék csomagolások is holnapra maradnak. És remélem holnapra már a karácsonyi hangulat is megérkezik, mert még mindig nincs itt.

Hogy igyekezzen megérkezni íme egy apróság amit még a múlt héten kaptam a munkahelyemen a takarítónénitől a szeretete jeléül. :-)


Én mint már úgy fest hagyomány lesz belőle utólag fogok januárban valami aprósággal kedveskedni neki. Tuti hímzés lesz. :-) Tavaly egy gobelin kép volt, most szerintem keresztszemes lesz. :-) Remélem a két ünnep között lesz időm kivarrni valami apróságot. :-)

2009. december 20., vasárnap

Advent negyedik vasárnapja

Tegnap igazi ítélet idő volt, hóesés, hófúvás. Délután úgy 17 óra körül elkezdett esni, ezzel nem is lett volna gond, de a szél is fújt és így ami lesett azt el is kezdte építeni. Húgi kolléganőjének a lányának a tablóbáljára volt hivatalos, de sajnos a táncot és a bulit nem tudta megvárni, mert olyan idő jött, hogy inkább hazajöttek. :-(
Ma már a tegnapi ítéletidőnek nyoma sincs, csak a hó maradt, de az a bőven.


Napok óta várom, hogy elkap a karácsonyi hangulat, de hiába, eddig semmi. A mai nap után meg nem is várom, hogy olyan gyorsan megérkezik.
Ma minden rossz előszele megtörtént, talán felkészítés... ami értékes azt féltsük jobban és szeressük amíg lehet! :-(
Nagymamám ma nagyon rosszul volt, valószínű a tegnap éjszakai aggódás és az időjárás is megviselte, így ma nagyon megijesztett bennünket. Nem emlékezett dolgokra és a vérnyomása is az egekbe volt. :-( Szerencsére estére már picit jobban lett, remélem az elkövetkező napokban teljesen rendbe jön. Nem fiatal már, ma holnap 80 éves lesz. De Szent Péterrel megbeszélte, hogy még 15 évig velünk lesz. :-)

2009. december 16., szerda

Esik a hó...

Ma tényleg megérkezett a tél. Leesett az első hó. Reggelre már egy vékony hóréteg borított mindent és egész nap csak esett és esett.

Most ez a szám jutott eszembe: Pierrot - Az első hó

"Esik a hó, az első hó
s az egész udvar csupa porcukor,
pici öröm ez a szíveknek, de mint a hófelhő,
ez is továbbvándorol"

2009. december 15., kedd

Megérkezett a fagyos tél...

Beköszöntöttek a mínuszok, igen hideg van már kint és ha lehet hinni az időjósoknak ez a hétvégére még még rosszabb lesz. :-( Nem szeretem a nagyon hideget, mert a munkahelyemre kerékpárral járok és az olyan napokon, mint a mai is, igen rosszul esett a hidegben tekerni, főleg mivel szembe szél is volt. :-( Remélem hamarosan enyhülni fog.

Tegnap már kezdtem örülni, hogy normális időben hazaérek és talán jut egy kis idő a hímzésre is, de ez korai volt, holnaptól újfent 12 órázni kell, így a tegnap megkezdett keresztszemes kutyus megint félbe marad. A piros télapó sapija már elkészült, de a folytatásra várni kell.

2009. december 13., vasárnap

Advent harmadik vasárnapja

Az e heti kreativitásom a nullához közelít. :-( Egész héten 10-12 órát húztam le a munkahelyen így a karácsonyi hímzés terveimmel nem haladtam egy szemet se.
Szombaton disznót vágtunk, ma meg igyekeztem végre pihenni és utolérni magam az alvásban.
A mai nap azért jutott egy kis időm a kreatívoskodásra és így 3D-s fázisos képeslapot készítettem. Íme ilyenek lettek:


2009. december 7., hétfő

Advent második vasárnapja

Még a hétvége előtt sikerült befejeznem a Solo cicás képet, aminek most örülök igazán, mert az egész hétvégét végig kellett dolgozni. :-( Most van az évvégi hajtás a munkahelyemen és szombat, vasárnap is dolgozni kellett. :-( Mivel úgy fest a hátralévő két és fél hét is így megy ki, nem nagy esélyt látok a karácsonyi ajándékok elkészültére, pedig annyi tervem van. Remélem azért még egy-kettő elkészül addig.

Tegnap délután kikapcsolódás gyanánt bekereteztem a Solo cicás képet, meg egyúttal le is fotóztam a scrapbook oldalhoz. :-) Íme ilyen lett:


2009. december 1., kedd

Helyzetjelentés

Mivel a hétvégén befejeztem a karácsonyi kismadarat, így most az egyéb ajándékokhoz kellene fognom, szóval a többi kismadárhoz, de ehelyett egy karácsonyos Solo cicás képet kezdtem el varrni. :-)Fázisképet még nem készítettem, de a piros sálja és sapkája már alakulóban van. :-)

Húgi is kreatívoskodott a napokban és a karácsony jegyében az alábbi adventi koszorúkat készítette. A gyertyák is saját készítésűek, méhviaszból készítette húgi, isten illatuk van. :-)