2016. január 3., vasárnap

2016-os tervek

Idén újfent megpróbálkozom a megkezdett hímzéseim befejezésével, van egy pár darab. :-)

Amit mindenképpen szeretnék befejezni az Acufactum hónapsorolója, amiből tavaly az első hat hónap készült el ablakdísznek. Igyekszem a második hat hónapot sorra venni, de azt már nem ígérem, hogy a júliussal folytatom, szerintem kicsit csapongni fogok, de a lényeg, hogy elkészüljön idén mind . :-)

A másik amit szeretnék idén folyamatosan hímezni a Népi mintakendőm, amiből az első egyharmad van kész. Mivel 1x1 szálon hímzem, így nagyon lassan halad, de igyekszem, hogy idén újabb motívumokkal bővüljön, igazán annak örülnék, ha be tudnám fejezni. :-)

2016-ban két SAL hímzésben szeretnék majd részt venni, mindkettőt ajándéknak szánom, egyiket húgomnak, másikat pedig édesanyámnak. :-) 
Mivel ajándékok lesznek, így fontos, hogy idén be is fejezzem őket. :-)

Amit még biztosan tudok, hogy idén 3 babaköszöntőt fogok készíteni, egy már folyamatban, mert a kis hölgy még 2015-ben született :-),  a másik kettő pedig majd aktuálissá válik az év folyamán. :-)
Vannak még ezen felül is befejezésre váró hímzéseim, ha sikerül azokat is sorra venni, akkor nagyon boldog leszek. :-)

Remélem azzal, hogy leírtam mit szeretnék idén sikerül is teljesítenem. :D 

Békés, boldog, hímzésekben gazdag új évet kívánok Mindenkinek! :-)
 

6 megjegyzés:

  1. Kívánom, hogy sikerüljenek a tervbe vett hímzéseket befejezni!

    VálaszTörlés
  2. Én is azt kívánom, hogy sikerüljön megvalósítani a terveidet mind!
    Én is ebben a cipőben járok, szeretném csökkenteni a félkész munkáim számát... majd kiderül... :)

    VálaszTörlés
  3. Kívánom, hogy sikerüljön! Az idén inkább kötni szeretnék, ezen a területen van mit bepótolnom.

    VálaszTörlés
  4. Ahogy a lányok én is azt kívánom, hogy sikerüljön a tervedet megvalósítani! Kíváncsi vagyok milyen SAL-okban veszel részt idén.

    VálaszTörlés
  5. Én meg csak próbálok haladni lépésről lépésre,öltésről öltésre.Van,amit már nem tudtam Karácsonyra kihímezni, azokkal kezdem .

    VálaszTörlés
  6. Sok sikert a megvalósításukhoz!!!!! Én is ma írtam össze hogy miket tervezek ,persze a valóságban ezer dolgot szeretnék, de próbáltam a realitás talaján maradni...:))))

    VálaszTörlés