2010. október 9., szombat

Rose SAL (2)

Mivel a héten megkaptuk az utolsó részt is a mintából, így én már a kész hímzést mutatom. Természetesen van benne elszámolás, de nem is én lennék ha nem így lenne. :-) Igyekeztem menteni a helyzetet, így azt hiszem nem túl feltűnő. :-)


Mivel a panamán (ahogy már számítottam is rá), nagyobb lett a minta, így én nem tök alakú tűpárnát készítettem belőle, hanem húgi kör alakú varrós dobozának a tetejét díszítettem vele. :-) Mivel ez volt az első kör alakú doboz tető amit hímzéssel díszítettem, így még nem lett tökéletes, de a következő remélem jobb lesz. :-) Van még min kísérleteznem, mert húginak ez egy három részes doboz egyik darabja. :-)


Mivel szeretnék egy tök alakú tűpárnát is, így ha lesz hímzővásznam még egyszer el fogom készíteni. :-)

Köszönöm Manka, hogy részt vehettem a Rose SAL hímzésben. :-)

3 megjegyzés:

  1. Szép lett a doboz!Mi lenne ha legközelebb pl varrnál rá egy csipkét körben a szélére,ami 4-5 cm széles,kicsit ráncolva,hogy szépen kifeküdjön a doboz tetején,és a varrásra ragasztanád a zsinórt,bortnit,farkasfogat,akármit?;-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen az ötletet. :-) Kifogom próbálni, még van két doboz. :-)

    VálaszTörlés
  3. Nincs mit,próbáld ki!Én már készítettem egy ilyet régebben,szintén háncsra,ajándékba:-)

    VálaszTörlés